AZ ÉRTÉKRENDEKRŐL


A történelem során egymást követő és az időben egymás mellett létező társadalmi formációk jól jellemezhetők

Valamennyi társadalmi formáció vonatkozásában, mint általános vonás megállapítható ezeknek a viszonyoknak az egyenlőtlensége, továbbá a konkrét társadalmak - sajátos belső viszonyok által meghatározott - egyedi jellege.

A társadalmon belüli egyenlőtlen viszonyt az egyének különbözősége történelmileg állandó kategóriává emeli, illetve eredendően akként határozza meg. A konkrét társadalmak egyedisége természetszerűen következik azok eltérő mozgásaiból, a történelmi múltban végigjárt más-más fejlődési pályákból.

A globalizációt figyelembe véve egy adott társadalom jellemzése napjainkban akkor lehet csak teljes, ha az előzőeken túl megvizsgáljuk az alábbi kérdéseket is:

Az itt felsorolt - egymással egyébként szoros kölcsönhatásban álló - viszonyrendszerek vagy kapcsolatrendszerek, illetve az ezeken belüli tényleges viszonyok ma leginkább a kényszerű alávetettség, a kiszolgáltatottság és a diszharmónia fogalmaival jellemezhetőek.

A társadalmi viszonyokat és folyamatokat meghatározó értékrendek - melyek az egyének döntést követő cselekedetein keresztül válnak a valóság részévé - tartalmilag a következők szerint határozhatók meg:

Az egyéni értékrend

Egyéni értékrendnek nevezhetjük azoknak a cselekvési mintáknak a hierarchiáját, amit az egyén társadalmi kapcsolatainak - nevezetesen a más egyénekkel, gazdasági és természeti folyamatokkal való kapcsolatainak - alakításában a sajátjaként elfogad és boldogulása érdekében követni hajlandó.

Tulajdonképpen az egyéni értékrend a társadalmi egyenlőtlenség különböző szintjein létező egyének „alkalmazkodási stratégiájaként” vagy „életstratégiájaként” is felfogható cselekvési stratégia, és mint ilyen a szubjektív kategóriák közé sorolandó. Ez a stratégia az egyén életpályája során - leginkább az egyén társadalmi helyzetének változásától függően - többször is módosulhat. Köztudottan más stratégia kell „az első millió” megszerzéséhez, mint annak későbbi gyarapításához.

Amíg az alkalmazkodási stratégia a létező társadalmi viszonyokhoz való alkalmazkodáson nyugvó elfogadó stratégia (lásd a túlélési stratégiákat), addig az életstratégia az egyéni értékrend által meghatározott cselekvési mintákat akár a társadalmi viszonyokkal szemben is követő, értékorientált (célorientált) cselekvés stratégiája.

A társadalmi értékrend

A társadalmi értékrendnek nevezhetjük azoknak a gyakorlatban érvényesülő cselekvési mintáknak a hierarchiáját, ami egy adott időszakban és egy konkrét társadalom esetében a társadalmon belüli egyenlőtlen viszonyokat ténylegesen meghatározza.

A társadalmi értékrend törvényszerűen követi azon társadalmi csoportok tagjainak egyéni értékrendjét, amelyek az állam - mint legfőbb érdekérvényesítő szervezet, és mint az erőforrások működési feltételeit a társadalom egészére kiterjedően meghatározó hatalom - felett a működtetetési és ellenőrzési jogokat érdekeiknek megfelelően gyakorolják. Valójában a hatalmi pozícióban lévő érdekcsoportok az állam intézményeinek érdekorientált működtetésével - vagy ezen intézmények érdekorientált kiiktatásával - saját tagjaik egyéni értékrendjét más csoportok tagjainak egyéni értékrendjével szemben a társadalmi értékrend szintjére emelik, alapvetően meghatározva így a társadalmi viszonyok milyenségén túl azok irányultságát is.

A társadalmi értékrend az állam fölötti működtetési és ellenőrzési jogot gyakorló társadalmi csoportok egymást követő változásainak függvényében módosuló értékrend, s mint ilyen történelmi kategóriaként határozható meg.

A társadalmi közjó

A társadalmi közjó nem más, mint egy racionális cselekvési minták és társadalmi viszonyok által meghatározott olyan értékrend, amely a társadalom tagjai számára elfogadható egyenlőtlen viszonyok mellett képes az embernek, mint közösségi lénynek az érdekeit szolgálva a társadalom fejlődését biztosítani.

A társadalmi közjó, mint elméleti kategória tartalmát illetően az emberi társadalmak fejlődésével párhuzamosan folyamatosan változó, viszont célját tekintve történelmileg változatlan értékrendként határozható meg. A társadalmi közjó felfogható a mindenkori társadalom ideális értékrendjeként, de az adott társadalom kívánatos jövőképeként is.

A társadalmi közjónak az egyén által is jól érzékelhető két eleme a társadalmi béke és a társadalmi jólét. A mára legmeghatározóbb részévé vált harmadik alkotóelem pedig nem más, mint a társadalmi és a természeti folyamatok harmóniája.

A társadalmi béke
(az egyének közötti viszonyok harmóniája)

A társadalom belső békéjét alapvetően az dönti el, hogy az állam (mint legfőbb érdekérvényesítő szervezet) az általa képviselt és közvetített értékrenden keresztül mely társadalmi csoportok - milyen erőforrás csoportok tulajdonosai - érdekeinek érvényesülését szolgálja, s hogy a központi hatalom irányítása alatt létrejött egyenlőtlenségeket, - melyeket törvényekkel szentesít és hatalmi eszközökkel is megtámogat - az állam polgárai elfogadják vagy elutasítják.

Történelmi távlatokban a társadalmi egyenlőtlenség elfogadását az határozza meg, hogy az aktuális hatalmi centrum által közvetített értékrend mennyire esik egybe a társadalom fennmaradását és fejlődését biztosítani képes érdekcsoportok értékrendjével, azaz a társadalmi értékrend mennyire esik egybe magával a társadalmi közjóval.

Az állam a progresszív érdekcsoportok érdekeivel - a társadalmi közjóval - ellentétes értékrend közvetítésére csak átmeneti ideig, a hatalmi helyzet kínálta erőszak eszközeivel, a hatalom birtokosainak érdekeit kiszolgáló nyílt vagy rejtett diktatúra létrehozásával és működtetésével lehet képes. Ez az átmeneti időszak - ami akár több emberöltőnyi hosszúságú is lehet - véget érhet a progresszív értékrendek és érdekcsoportok győzelmével, majd ezt követően a társadalom új fejlődési pályára állításával, de véget érhet az adott társadalom szétesésével, teljes eróziójával is.

Ezekre a megállapításokra a világbirodalmak kialakulásának és eltűnésének, az egyes népek (társadalmak) fennmaradásának, más népek és népcsoportok elhalásának vagy beolvadásának történelmi példái talán meggyőző bizonyítékul szolgálnak.

A társadalmi jólét
(az egyén és a gazdasági folyamatok viszonyrendszerének értékmérője)

A társadalmi jólét a társadalom belső békéjén - a társadalmi békén - nyugvó olyan érték, mely leginkább a társadalom tagjainak fizikai "konformérzetét" meghatározó anyagi javak, fogyasztási cikkek és szolgáltatások mennyiségével és színvonalával jellemezhető. A társadalmi jólét - a tudomány és a technika adott fejlettségi színvonalán túl - elsősorban annak a függvénye, hogy az állam (mint a gazdasági erőforrások működését a társadalom egészére vonatkozóan meghatározó hatalom) a tudomány eredményeit, a történelem során felhalmozott egyetemes emberi tudást milyen mértékben képes a gazdasági és társadalmi folyamatok meghatározó részeként a társadalom egészének szolgálatába állítani.

A jól szervezett civilizációk emberének viszonylagos jólétét bizonyító írásos emlékek, a Földünk különböző térségeiben kialakult több ezer évvel ezelőtti, magasan fejlett kultúrák máig fennmaradt csodálatra méltó alkotásai az előző vélekedést csak megerősíthetik.

Az emberi társadalom és a természeti folyamatok harmóniája
(az egyének és a gazdasági folyamatok harmonikus illeszkedése a természeti folyamatokhoz)

Ez a harmónia - mint a társadalmi közjó domináns eleme - valójában a globális emberi társadalom jövőjének, hosszú távú létezésének és fejlődésének materiális alapjait biztosítani képes ideális viszonyrendszert jelenti.

Ennek a harmonikus viszonyrendszernek az értéke, és az emberi faj jövőjét meghatározó elsődleges szerepe a társadalmat alkotó egyéneknek csak igen kis hányadánál tudatosult. Az ökológiai tudatosság nagyfokú hiányát - sok más tényező mellett - leginkább az magyarázza, hogy ennek a harmóniának a feltételei (ha a fenntartható fejlődés természetes igényéből indulunk ki) szubjektív módon nem is határozhatóak meg.

Annak érdekében, hogy a társadalom kívánatos harmóniája a természettel újrateremthető és hosszú távon fenntartható legyen, nem nélkülözhetjük a következőket:

Az ember benépesítette, birtokba vette a Földet. A népvándorlások kora réges-régen lezárult, nincsenek új és szabad "vadászmezők". Korunk emberének végzetes tévedése lenne a természeti környezet állította korlátoknak a figyelmen kívül hagyása, és a korlátokhoz való alkalmazkodás - mint egyetlen tényleges fejlődési esély - lehetőségének az elmulasztása.

Az egyének értékrendjének, a társadalmi értékrendnek és a társadalmi közjónak az egymáshoz való viszonyát - egybeesésüket vagy különállásukat - a mindenkori politika határozta meg, és egészen bizonyosan az határozza meg a jövőben is.

 

[Vissza az elejére ]