AZ ÚJ POLITIKAI SZERKEZET


Minden korábbi társadalomban a hatalomtól független civil közösségek jelentették a társadalomnak azt a rugalmas talapzatát, amely talapzat a pozitív irányú társadalmi változások "bölcsőjéül" is szolgált. Ezen közösségek által hitelesített személyek válhattak a pozitív irányú társadalmi mozgások elindítóivá és katalizátoraivá.

Az információs társadalom politikai és hatalmi struktúrájának kialakításakor tulajdonképpen nem teszünk mást, "csupán" visszanyúlunk ezekhez az autentikus közösségekhez, és az általuk hitelesített személyeknek szabad utat biztosítva, őket a társadalmi hierarchia legmagasabb csúcsaira, a politikai folyamatok megfelelő szegmenseibe emeljük. Ennek visszahatásaként lehetővé tesszük az egyén önmegvalósítását, képességeinek kibontakoztatását a közjó igényeinek megfelelően biztosítani képes civil közösségek egymást kiegészítő és átfedő rendszerének, a civil társadalomnak a kiteljesedését.

Az információs társadalom és a civil társadalom ilyen formában válnak egymást tartalmilag teljesen lefedő fogalmakká.

A korunk globális társadalmának működését meghatározó bonyolult viszonyrendszerek és rendszerfolyamatok megismerése, a közjóként elfogadható társadalmi folyamatok és viszonyrendszerek meghatározása, ezek leközvetítése, elfogadtatása és megvalósítása - pontosan a rendkívüli összetettség miatt - csak a politikában közreműködők ésszerű munkamegosztása mellett képzelhető el, így lehet valóban hiteles és eredményes.

A munkamegosztás - feladatmegosztás - ma már a politikánál jóval egyszerűbb döntési folyamatoknál is alapkövetelmény, ha bonyolult világunkban egy kitűzött célt valóban el akarunk érni. Egy kisebb vállalkozás működését meghatározó döntési folyamat sem nélkülözheti a gazdasági környezet feltárását, a belső erőforrások pontos ismeretét, a piaci elvárások és feltételek függvényében kijelölt pontos célt, a birtokolt lehetőségeken nyugvó racionális alternatívákat, amelyek közül a döntéshozó választhat. Ezek a részterületek egy ember által átláthatatlanok és lekövethetetlenek.

A legjobb döntések egy ésszerű munkamegosztás mellett ott születhetnek, ahol az egyes részterületek művelői az összefüggésekben is gondolkodni képes legjobb specialisták, ugyanakkor kompetenciájuk nem lépi át speciális területeik határait.

Nem a piackutató végzi el a technológiai korszerűsítéseket, a pénzügyi mérleg elkészítését, vagy az összehasonlító költségelemzéseket, hiszen ezekre nem hivatott. Egy pillanatig sem lehet kérdéses, hogy a legjobb kenyér elkészítését a legjobb péktől, a legkiválóbb bor előállítását a legjobb borásztól várhatjuk és nem a legjobb agysebésztől, vagy a legjobb olajbányásztól, akiknek a társadalmi munkamegosztásban az előzőekkel megegyező, egyenrangú helye az egymásrautaltságunk okán persze nehezen elvitatható. Annak eldöntésére, hogy a specialisták közül ki a legjobb, maguk a specialisták a leghivatottabbak, akik szakterületük, vagy választott hivatásuk gyakorlói és egyúttal avatott ismerői. A döntés eredménye egy ilyen belső rangsor felállításánál az egyének által az adott területen végzett múltbeli tevékenység eredményeinek ismeretén nyugszik, nem pedig valami máson, például az egyes egyéneknek az éppen aktuális politikai hatalomhoz való viszonyulásán.

Választ kell találnunk a következő kérdésekre:

A döntéshozatal

A hiteles politikai döntéshozók a civil közösségek vezető személyiségei közül kerülhetnek ki a pozitív kiválasztás szempontjai figyelembe véve, a területi elv alapján a következők szerint:

Egy meghatározott terület - a választókörzet - civil közösségeinek vezetői maguk közül "jelölik ki" azokat a személyeket, akik az alábbi kérdésre válaszolva számukra leginkább megfelelőek: "Ki az a személy a választókörzet civil közösségeinek vezetői közül, aki - rajtam kívül - az általam képviselt közösség érdekeinek is megfelelve a politikai döntés szintjén, a civil közösségek rendszerének kiteljesedését szolgálva a legpártatlanabb döntésre, a közjót leginkább megtestesítő racionális alternatíva kiválasztására alkalmas?" Lényeges szempont az önjelölés lehetőségének kizárása.

Ebben a formában egy részleteiben kidolgozandó többlépcsős jelölés eredményeként elérhető, hogy a nyílt kapcsolati hálóként megjelenő lokális hierarchia csúcsára - bár közvetett módon - az érintett civil közösségek tagjai által egységesen elfogadható személy kerüljön. Az érintett civil közösségek tagjai alatt az adott körzet választópolgárainak összességét kell értenünk. Az így kiválasztott - megválasztott - személy, illetve személyek lesznek az országos politikai döntéshozó testületnek, a parlamentnek a tagjai, akik saját soraikból választják ki - vagy meg - a legfőbb közjogi méltóság tisztét betöltő köztársasági elnököt .

Erre a leghivatottabbak a különböző tudományágak autentikus szervezetei, és azok személyiségei lehetnek, jelesül a Tudományos Akadémia és az általa integrált és koordinált intézetek, tudományos kutató műhelyek, valamint szakmai közösségek. A tudományterület tényleges autonómiájának biztosítása mellett talán ezen közösségekben várható leggyorsabban a közjót valóban szolgáló belső hierarchikus viszonyok kialakulása. Ennek mikéntjére az érintettek egészen biztosan megtalálják a legjobb megoldást.

A valóság feltárásában fontos feladat hárul a részérdekeket megjelenítő, alulról építkező érdekképviseleti szervezetekre. Ezen szervezetek és vezető képviselőik csak az államhatalomtól függetlenítve, egy célirányos és átlátható belső hierarchia mellett válhatnak hitelessé, majd azt követően a társadalmi közjó meghatározásának és megvalósításának nélkülözhetetlen részeseivé.

A Tudományos Akadémia által összefogottan , a tudományos intézetek, kutató műhelyek és szakmai szervezetek részvételével lehet hiteles és eredményes.

Az érdekképviseletek autentikus személyiségei, valamint a tudományos szakmai közösségek képviselői által válik hiteltérdemlővé.

Az alternatívák kidolgozóinak javaslatait figyelembe véve a rangsorolást a politikai döntéshozóknak kell elvégezni.

Itt lényegi kérdésként az vetődik fel, hogy a "leközvetítést" végző állami intézmények mely személyek irányításával működjenek. Magyarul kik legyenek a végrehajtó hatalom csúcsain, kik legyenek a miniszterek, és ki legyen a miniszterelnök.

Hitelesek azok a személyek lehetnek, akiket - a döntéshozók kiválasztásához hasonlóan, csak az ágazati elvet követve - a szakmai szervezetek és tudományos műhelyek közösségei a pozitív értékek alapján kialakított hierarchikus rendszer csúcsaira emelnek, és az adott feladat ellátására legalkalmasabbnak találnak. Az így kiválasztott személyeket miniszterekké - a Tudományos Akadémia elnökének javaslatára - a köztársaság elnöke nevezi ki. A miniszterek maguk közül választanak miniszterelnököt, akit szintén a Tudományos Akadémia elnöke javasolhat a köztársasági elnöknek kinevezésre.

Mint ahogy a politikai döntések folyamatát, úgy az állam működését is a rendszer lényegét jelentő átláthatóság kell, hogy jellemezze. Az ellenőrzés legfontosabb eszköze tehát a nyilvánosság. Intézményesített formában az "államgépezet" ellenőrzése a hatalmon, magán a domináns szerveződésen kívül kerülve - mint a valóság megismerésének eszköze - az érdekképviseletek és a tudományos szakmai szervezetek "hatáskörévé" válik.

Az állami intézmények működésének hatása az érintett egyének szintjéről kiindulva az érdekképviseleti szervezeteken, szakmai és tudományos közösségeken keresztül a döntés-előkészítők és döntéshozók felé hatékony és folyamatos visszacsatolást nyerhet.

Az ellenőrzés intézményesített formáinak, és a visszacsatolás konkrét technikai lebonyolításának a mikéntjéről a döntés-előkészítők javaslatainak figyelembe vételével a parlament határozna.

A korrekciók a visszacsatolások figyelembevételével újabb és újabb döntések meghozatalát, majd azok leközvetítését jelenti az előzőekben meghatározott személyek közreműködésével.

A legmélyrehatóbb társadalmi változtatásokat is - ha tetszik az elkerülhetetlenné vált korrekciókat is - mentessé teheti a nagyobb társadalmi megrázkódtatásoktól a politikai folyamatokban résztvevők hitelessége és a struktúra által biztosított pártatlansága.

Az új politikai struktúrában a legméltóbb személyek "kompetenciája" a döntés, a leghivatottabbaké a valóság feltárása, a legkreatívabbaké a részérdekeket kiegyensúlyozottan ötvöző racionális alternatívák kidolgozása, és a leghozzáértőbbeké az állami intézmények irányítása.

A többpárti demokráciák kialakult gyakorlatával szemben itt nem részleteiben meghatározott prekoncepciók megvalósításáról van szó, hanem a közjót leginkább szolgáló törvényhozó és végrehajtó hatalom folyamatosságának biztosítása és célirányos működtetése a szándék. Ebben a struktúrában a feladatok és hatáskörök egymástól jól elkülönítettek, a döntéshozó dönt, és nem részérdekeket képvisel, és a politikai folyamatok különböző szegmenseiben minden felhatalmazást nyert személy azon a területen teszi a dolgát, ahol azt a társadalom egésze számára hiteltérdemlően teheti.

Az új politikai struktúra a politikai folyamatok - múltbeli tevékenységük által hitelessé vált - szereplőit, a közjót megvalósítani akaró társadalomnak, a közjónak alárendelten ténylegesen az állam fölé, illetve azon kívülre helyezi, ezáltal első lépcsőben megszüntethetővé teszi, a későbbiekben pedig kizárja a társadalom legfőbb hatalmi centrumának öntörvényű, részérdekeket kiszolgáló irracionális működését.

A rendszer a tudás autentikus képviselőit megkerülhetetlen résztvevőkként beemeli a politikai döntés folyamataiba, amivel helyreállítja, illetve megteremti az állam működése és a társadalmi folyamatok fölötti racionalitás kontrollt.

Az új struktúra a tudományos szféra autonómiájának, és kiemelt feladatai teljesítéséhez szükséges feltételek központi forrásokból történő megteremtésével egy időben megszünteti azt a karantént, amelybe a korábbi hatalmi struktúrák kivétel nélkül bekényszerítették a valóság megismerését és megismertetését élethivatásának tekintő egyént, s vele a józan észt.

A képviseleti demokrácia ezen új formájánál - amit nevezhetünk civil közösségeken nyugvó képviseleti demokráciának - is szükség van a négyévenkénti választásokra. A választások célja itt nem az irányváltás - hiszen a közjó megvalósításának célja nem változik -, hanem az, hogy a civil közösségek által időközben "kitermelt", és alkalmasnak talált új személyek "csúcsra juttatásával" biztosítsuk a hatalmi hierarchia rugalmasságát, s ezen keresztül a közjót szolgáló politikai munka minőségének folyamatos javítását.

Az egyént magába foglaló család - mint biológiai alapokon nyugvó társadalmi alrendszer - képezi a civilközösségek, egyben a civil társadalom és az új politikai struktúra alapját.

A Tudományos Akadémia teljes autonómiájának biztosítása - amit az ábra is szemléltet - nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy ez a szervezet és az általa irányított és integrált társadalmi alrendszerek megfelelhessenek a valóság feltárása, és a racionális alternatívák kidolgozása követelményeinek.

Az egyén és az állam közé sajátos módon ékelődik be a települési önkormányzatok intézményrendszere - mint a lokális társadalmi alrendszer domináns szerveződése -, melynek működtetése az államéhoz hasonló elvekre alapozottan biztosíthatja a szubszidiaritás érvényesülését, és azon keresztül egy racionális alapokon nyugvó regionális önszerveződés beindulásának a feltételeit.

A visszacsatolás valójában az egyén boldogulását gátló tényezők és hatások jelzése a döntés-előkészítés legfelső szintjére, s mint lényegét tekintve problémafelvetés a valóság feltárásának részét képezi.

A politikai döntések és az állam működését közvetlenül meghatározó szakmai döntések összhangját, és egyúttal a racionalitás kontrollt is az teremtheti meg, ha ezen döntések előkészítését egységesen a Tudományos Akadémia kompetenciájává tesszük. Ezzel párhuzamosan a politikai döntések a parlament kizárólagos hatáskörébe kerülnek, a kormányzat operatív jellegű döntései pedig "csak" az állam intézményeinek szakmailag kifogástalan működtetésére

[Vissza az elejére ]